Tisztelettel köszöntöm Önöket weboldalamon!
Imre Pál lakatosmester vagyok, 1949-ben születtem. 1973-ban másodállású kisparosként indult a vállalkozásom. "Sódertől a kulcsátadásig elkészítem a kerítését!" - szólt az apróhirdetés az akkori Esti Hírlapban. Az általános igényeknek megfelelően gépfonatos, esetleg hagyományos polgári Haidecker hullámos fonatú kerítésbetétek és kapuk készültek kevés kovácsolt díszítő elemmel.
1977-ben lakatosmesteri vizsgát tettem. 1979-ben életkörülményeim változásával, lakatosszakmámnál maradva más irányú fémtömegcikkek gyártásával, bizsualkatrészek készítésével kezdtem foglalkozni. Ez a pályamódosítás sokirányú tapasztalatot adott a fémmegmunkálás számtalan lehetőségéről.
Alapszakmámat nem feladva, az addig eltelt közel 10 év kellő ismertséget, elismerést hozott. 1989-ben részt vállaltam a Budapesti V. kerületi Luxus Áruház felújításában. A portál vörösrézlemezekből készült díszítőelemei, belső főlépcső szecessziós sárgarézkorlátja, sárgaréz bútorai képezték a megbízásom fő részét. 1992-ben a német Triebenbacher céggel kerültem kapcsolatba, különböző akantus leveleket, rozettákat, virágokat gyártottunk precíziós öntéssel. 1997-ig folyamatosan szállítottunk Veldingbe. 1994-ben megkerestek az akkori Metrober műemléki tervezőirodájától, így 1995 tavaszáig elkészítettük és felépítettük a Budapest V. kerületi Károlyi-kert kerítését és egyéb kiegészítő belső térelválasztó elemeit. Ugyanebben az évben ill. a következő időszakban az alábbi események, munkák jöttek létre, természetesen a teljesség igénye nélküli felsorolásban: A Milleneumi kisföldalatti felújításában is részt vettem, peronelválasztó korlátokat, kovácsoltvas szeméttárolóit készítettem. Elkészítettük a Budapest XIV. kerületben a Báthory István park kerítésrácsozatát, emellett ugyanebben az időben már számos magánmegrendelőnek is dolgoztam. Munkakapcsolatba kerültem egy USA-beli, dallasi céggel. Különböző méretű és mintázatú korlátelemeket gyártottunk, több hajókonténert megtöltve. Üzleti megfontolásból az amerikai vállalattal 2 év elteltével szerződést bontottam.
Közben, referenciáim révén megismerkedtem egy jónevű építésszel, melynek kapcsán ajánlottak két, budapesti VI. kerület Benczúr utcai palota műlakatos munkáira, ill. a tervezéstől a kivitelezésig valamennyi lakatosmunkát megkaptam: kerítés, korlát, téli tetőkert, szökőkút és térplasztika munkálatait végeztem. Időközben kapcsolatba kerültem egy osztrák építésszel is, így több bécsi díszműkovács munkát kaptam tervezéstől kivitelezésig. Dolgoztam Bécs kertvárosi részén Grincingben és a Gürtelen is. Megismerkedtem egy dán befektetővel is, aki emeletráépítést valósított meg a Budapest VI. kerület, Andrássy út 5-ben. Itt a főlépcső korlát, függőfolyosó korlát, féltető konzol elkészítését, beépítését végeztük.
A szakmámat szeretem és remélem tudom is, de a legjobban annak örülök, hogy erről Önök is meggyőződhetnek ha megtekintik referenciáimat.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
Imre Pál, lakatosmester














